2010. december 20., hétfő

Önmegvalósítás (a személyiség születése) - Carl Rogers

Carl Rogers könyve 1961-es megjelenésével (cím: On becoming a person  - Valakivé válni. A személyiség születése) páratlan elismertségre tett szert. Valójában az egyszerű emberekhez szólt, nem pszichoterapeutákhoz. Megközelítése, a feltétel nélküli pozitív elfogadás kapcsolatának kialakítása (beteg-gyógyító között), forradalminak számított az akkor meghatározó freudi pszichoanalízissel (frusztrációt okozó kapcsolat a pácienssel, és ebből eredő feszültségek) szemben.
Rogers szerint az elfogadó kapcsolat légkörében a másik ember felfedezi magában a képességet, amellyel ebben a kapcsolatban növekedhet, és a személyiség fejlődni kezd.
p 217 A kliensek által választott irányok
- Félre az álarcokkal! ..... A kliens hajlandó eltávolodni attól az énképtől, amellyel valójában nem azonos. Ezt sokszor rettegve teszi meg. nem tudja hová tart, de távolodik valahonnan. "fél megtudni igazi énjét" A kliens félelmének kifejezése része annak a folyamatnak, melyben azzá válhat, aki valójában. Elmozdul onnan, hogy pusztán egy maszk/szerep legyen, mert szerinte a valódi énje megmutathatatlanul szörnyűséges.
- Távolodás a kellene kategóriától....  Másik tendencia, hogy a kliens egyre inkább képes eltávolodni attól, hogy azt mutassa, milyennek "kellene lennie". Távolodni szeretne attól az éntől, amelynek pl. kötelezően jónak és megadónak Kell lennie. Sok embernek meggyőződése, hogy ő rossz/értéktelen. Számukra az jelenti a fejlődést, ha ettől az énkoncepciótól minél jobban eltávolodnak.
- Távolodás az elvárások teljesítésének igényétől.... Más kliensek próbálnak távolodni mindattól, amit a kultúra elvár tőlük. Óriási erők terelnek bennünket abba az irányba, hogy megfeleljünk a "csavar a gépezetben" elvárásnak; integrálódjunk a csoportba, teljes mértékben alávessük egyéniségünket a csoport elvárásainak, hogy belepasszoljunk a rendszerbe, és így jól működjünk együtt más, a rendszerbe ugyancsak beleillő személyekkel...
Amikor a kliens szabadon létezhet, gyakran elutasítja/megkérdőjelezi az iskola/vállalat/kultúra olyan elvárásait, melyek egy adott alakra próbálnák gyúrni. ("Már nagyon régóta próbáltam olyan módon és olyan normák szerint élni, amelyek másoknak biztosan nagyon megfelelnek, de amelyek nekem semmit sem jelentenek")
- Távolodás attól, hogy másoknak a kedvében járjunk.... Sokan úgy alakították ki önmagukat, hogy mindig valaki másnak igyekeztek a kedvében járni. De amikor szabadnak érezték magukat, általában eltávolodtak ettől a személyiségideáltól. ("A végén úgy éreztem, hogy egyszerűen el kell kezdenem azt csinálni, amit csinálni Akarok, ahelyett, hogy azt tenném, amiről úgy gondolom, hogy tennem Kell. Azzal pedig végképp nem kell törődnöm, hogy ki mindenki, mi mindent gondol az én teendőimről...Eddig állandóan azt gondoltam, hogy meg Kell tennem valamit, mert hiszen elvárják tőlem, vagy,....azt hittem, hogy ettől majd szeretnek az emberek. Pokolba ezzel az egésszel! Úgy gondolom, hogy ezentúl csak önmagam akarok lenni. Gazdag vagy szegény, jó vagy rossz, híres vagy hírhedt..., mindegy, de én leszek")
A kliensek felismerik tehát, hogy merre Nem akarnak menni. Nem kell eltitkolniuk az érzéseket,  már nem szeretnének pusztán mások elvárásainak megfelelni. Nem szeretnék saját magukat és a viselkedésüket átalakítani oly módon, hogy attól mások elégedettek legyenek.... Semmit nem akarnak elfogadni, ami számukra természetellenes, nem a bensőjükből fakad. Ráeszméltek, hogy az ilyen célok értéktelenek.
- Lépések az önirányítás felé..... Autonóm létezés irányába mozdulnak el. Ő maga választja ki a célokat, amelyek irányába fejlődni akar. Felelős lesz önmagáért: ő dönti el, hogy milyen tevékenységek, viselkedésmód jelent számára valamit.
Ez nem boldog, akadálytalan, önbizalommal teli út. A szabadság, hogy az ember önmaga lehet, ijesztő. Kezdetben nagyon bátortalanul, igen óvatosan és kevés önbizalommal indulunk el ebbe az irányba. Nem szeretném azt sugallni, hogy klienseim minden esetben jól választanak. A felelősségteljes önirányítás azt jelenti, hogy az ember dönt és tanul a döntés következményeiből. ("Rémületet érzek és sérülékenynek érzem magam, amint eltávolodok minden segítségtől. Ugyanakkor valamiféle erő kezd áradni bennem, valami óriási energiát kezdek érezni") Ez általános reakció abban a stádiumban, amikor a kliens átveszi az irányítást a saját élete és a saját viselkedése fölött.
- Lépések abba az irányba, hogy mi magunk legyünk a folyamat... Nehéz ezt leírni. A kliensek abba az irányba mozdulnak el, hogy valamiféle Folyamattá, egy áradó változás részeivé váljanak. Többé nem zavarja őket, hogy napról-napra változnak, hogy egy élmény vagy személy iránt valami mást kezdenek érezni, hogy nem maradnak változatlanok. Részei is akarnak maradni ennek az áramlatnak.
Korábbi óhajuk, hogy végső, nyugalmi állapotokat legyenek képesek elérni, szinte teljes mértékben megszűnik.  ("Olyan sok itt a változás, hogy még saját viselkedésemet sem vagyok képes megjósolni, pedig ezt régen simán megtettem. Most meg azt sem tudom, hogy mit fogok mondani a következő pillanatban...Aztán én vagyok a legjobban meglepődve: - Jé, ezt én mondtam?. ...Ez bizony egy nagy kaland. az ismeretlenbe... Mára már szinte kezdem évezni..."
A kliens kezdi élvezni, hogy egy áradó folyam része.Később a terápián kívüli életére is igaz lesz ez. ("A létező egyén  állandóan a valakivé válás folyamatában van")
- A komplex lét felé .... A fejlődés a Komplex folyamattá válás irányába halad. Az a törekvés, hogy minden pillanatban Teljesen önmagunk legyünk, énünk minden gazdagságával és komplexitásával együtt, semmit sem   titkolva el önmagunk elöl, félve attól, amit megtudhatunk - egy általánosnak mondható vágy a terápia adott időszakában. Minden fontos pillanatban az állandóan változó énünk teljes komplexitásával jelen lenni.
- Lépések az élmények iránti nyitottság irányába...A kliens egyre inkább nyitott, baráti kapcsolatban él saját átélt élményeivel. Ez nem könnyen jön létre. Kezdetben elutasít minden olyan új vonást, melyet saját magával kapcsolatban felfedez. Csak akkor képest a reflexszerű elutasítás helyett elfogadni azt, ha elfogadó (terápiás) kapcsolatban van. (egy felnőtt férfi kliens meglepődve fedezte fel magában a benne rejlő, függőségre törekvő kisfiút. .."Soha nem éreztem ilyennek magamat"....De lassan megtanulja ezeket elfogadni/magába fogadni, mint énjének szerves részeit. Hogy azokhoz közel, velük, bennük éljen, amikor csak megjelennek.
A kliens megnyílik azoknak a belsejében áradó érzéseknek, melyek nyilvánvalóan nem újak számára, de ezeket nem volt képes  eddig teljességükben átélni. Most, hogy végre megengedi önmagának, hogy úgy élje meg ezeket az érzéseket, hogy jönnek, már nem is érzi őket annyira szörnyűségesnek. így sokkal közelebb kerül saját élményeihez. Képes velük együtt élni. 
A kliensek lassan megtanulják, hogy az élmények inkább barátságos források, melyekből táplálkozhatunk.
A kliens megpróbál önmagára figyelni, meghallani az üzeneteket, amelyeket saját fiziológiai reakciói kommunikálnak felé. Többé már nem retteg attól az érzéstől, amit esetleg talál. Ráébred, hogy a saját belső reakciói és élményei, a testéből áradó üzenetek őt szolgálják, érte vannak. Ettől kezdve egyre közelebb akar kerülni ezekhez a belső információforrásokhoz, ahelyett, hogy bezárkózna előttük.
A nagyobb mértékű nyitottság a belső folyamatokra  együtt jár a külső élményekre való nagyobb nyitottsággal. ("Az önmagukat megvalósító személyek rendelkeznek azzal a csodálatos képességgel, hogy frissen, romlatlanul, őszintén, emelkedetten ...élvezni tudják az élet alapvető örömeit... ami másoknak unalmasnak tűnhet")
- Lépések mások elfogadása felé
A külső/belső élmények iránti nyitottsággal szoros kapcsolatban áll a más személyek elfogadásával kapcsolatos nyitottság. Ahogy a kliens képes egyre jobban elfogadni saját élményeit, egyidejűleg egyre közelebb jut a másik ember élményeinek elfogadásához. Mind a saját, mind a mások élményeit értéken kezeli, és annak éli meg, Ami. ("Az ember nem morog a vízre, mert nedves. A sziklára sem mérges azért, mert kemény....Ahogy a gyerek tágra nyitott, kritikátlan, ártatlan szemekkel szemléli a világot, egyszerűen megfigyelve, és észrevéve hogy milyen is az, anélkül hogy vitatkozna a tényekkel, vagy hogy követelné hogy azok némelyike másképp legyen, az önmagát megvalósító személy is úgy fogadja el az emberi természet velejáróit mind önmagában mind másokban. 
A létező tényekkel szembeni elfogadó attitűd kifejlődik a kliensekben a terápia során.
- Lépések a saját énünkkel kapcsolatos bizalom felé..... Egyre inkább bíznak a változásuk folyamatában és egyre inkább becsülik azt. (El Greco talán rácsodálkozott némely korai munkájára: jó festők így nem festenek. De valahogy eléggé megbízott a saját tapasztalatában, a benne lezajló folyamatban ahhoz, hogy a maga sajátos módján fejezz ki azt, amit észlel.  Mintha azt tudta volna mondani magának: - jó festők így nem festenek, de Én így festek. pl Hemingway sem bárkinek a "jó íróról" alkotott elképzeléseit akarta megvalósítani.  Einsteint is hidegen hagyhatta, hogy másban fel sem merül az, ami őt foglalkoztatja :).A saját gondolatai által kijelölt irányba fejlődött, ahol a lehető legnagyobb mértékben/legigazibb módon/lehető legmélyebben önmaga lehetett.
Egyszerű emberek is nagyon kreatívvá válhatnak a saját területükön, amint egyre inkább megbíznak a bennük lejátszódó folyamatokban, merik érezni valódi érzéseiket, mernek a bennük felfedezhető értékek alapján élni, és egyre inkább merik azokat kifejezni saját, csak rájuk jellemző módon.

.